A 30-35+-os napi hőmérséklet mellett megváltoznak az étkezési szokásaink is. Az étvágyunk jelentősen lecsökkenhet, előfordulhat, hogy szinte semmit sem kívánunk.
Milyen szempontok alapján érdemes ilyenkor átgondolni a napi étrendünket?
Figyeljünk magunkra!
Figyeljük a testünk jelzéseit, és ne “sértődjünk meg” vagy ne essünk kétségbe, ha másként működik, mint egyébként. Ha úgy érezzük, hogy kisebb mennyiségű, könnyebb ételeket kívánunk, akkor bátran maradjunk ezeknél. Ilyenkor sokan főzni sem igazán szeretnének, hogy ne legyen még amiatt is extra meleg – ez is teljesen elfogadható viselkedés. Készíthetünk ilyenkor könnyed salátákat, hidegen készíthető/fogyasztható leveseket, változatos szendvicseket.
Együnk bátran gyümölcsöket!
Élvezzük ki, hogy itt a nyári gyümölcsök szezonja, fogyasszuk kedvenceinket, amíg lehet. A gyümölcs plusz dióféle, mandula ételkombináció szuper megoldás kisétkezésekre – a lédús gyümölcsök hozzájárulnak a folyadékbevitelünkhöz is, emellett desszertként is szolgálhatnak. A diófélék, mandula pedig jóllakottságérzetet adnak, anélkül, hogy kajakómába esnénk tőlük.
Együnk gyakrabban!
Ha a nagy melegben nem tudunk egyszerre sokat enni – ez sem gond, akkor együnk gyakrabban kisebb mennyiségeket. Ez persze nem jelenti azt, hogy egész nap csipegetünk – étkezéseink legyenek fehérjében gazdagok (pl. sajtos szendvics, gyümölcsös vagy sós túrókrém, saláta mozzarellával, fetasajttal stb.), így biztosíthatjuk a megfelelő értékes energiabevitelt és telítőértéket.
Étkezzünk zsírszegényen!
A magasabb zsírtartalmú ételek emésztése nagyobb kihívást jelent a szervezetünk számára, így ezektől könnyen kidőlhetünk. ha húsos, halas ételt eszünk, akkor válasszuk a zsírszegényebb húsrészeket, és kevés zsiradékon (hirtelen vagy sütőben sütve, főzve, párolva, grillezve) készítsük el, enyhe, nem túl karakteres fűszerezéssel, és lehetőleg bundázás nélkül. Ha úgy érezzük, akkor nyugodtan tartsunk húsmentes napokat is, sok-sok zöldséggel a menüben.
Igyunk is!
A megfelelő folyadékbevitel kulcsfontosságú kánikula idején napi 2,5-3 liter folyadék fogyasztása javasolt.
2021.07.27.