A táplálkozás mindenkit érint, hiszen naponta többször is foglalkozunk a témával, számtalan döntést hozunk annak érdekében, hogy eldöntsük, mi, mennyi, hogyan kerül a tányérra. Az utóbbi időszakban népszerű foglalkozássá nőtte ki magát a táplálkozási tanácsadás is. De kire hallgassunk jó szívvel?
Tisztázzuk a fogalmakat! Ki a dietetikus?
Diatetikus, diabetikus, dianetikus…, sokféle formában halljuk vissza még mindig, de azért egyre jobban ismert, hogy a helyes megnevezés a dietetikus. „A dietetikus a táplálkozástudomány és a dietetika területén szerzett felsőfokú végzettséggel rendelkező személy, akit a nemzeti kormányzati szervek elismernek. A dietetikus a táplálkozástudományt egészséges és beteg egyének, valamint csoportok élelmezési ellátása, gyógyítása és egészségnevelése céljából alkalmazza.” Mivel a dietetikusok felsőfokú végzettséggel rendelkező egészségügyi szakemberek, a tevékenységüket törvények és számos rendelet is szabályozza. Kötelező módon tagjai az egészségügyi szakdolgozói kamarának is.
A dietetikusképzés már több, mint 100 éves múltra tekint vissza. A 4 éven át tartó képzés az országban immár több egyetemen is elérhető (Budapesten, Pécsett, Debrecenben), amely során nagy hangsúly esik az alapos egészségügyi, orvos- és táplálkozástudományi szaktudás elsajátítására. Így az anatómia, élettan, belgyógyászat, orvosi latin, pszichológia, élelmiszerkémia, biológia is a fontos tantárgyak közé esik, nemcsak a klinikai dietetika (ami lényegében alkalmazott táplálkozástudományt jelent), valamint a közétkeztetési, élelmezésvezetői ismeretek. A dietetikusok felkészülnek mind az egészséges, mind a beteg egyének étrendjének összeállítására, az elmélet mellett pedig tankonyhai gyakorlatok keretében bővítik tudásukat.
Mivel foglalkozik a dietetikus?
A dietetikusok a betegélelmezésen és közétkeztetésen túl egyéni és csoportos táplálkozási tanácsadással foglalkoz(hat)nak a gyógyítás különböző területein. A feladataik közé tartozik a táplálkozással és életmóddal összefüggő betegségek megelőzése, vagyis a korszerű, kiegyensúlyozott táplálkozás megismertetése a lakossággal és a hozzájuk fordulókkal. A dietetikusok a táplálkozástudomány minden szegmensében jelen vannak, a prevenció (megelőzés) területén, a fekvőbeteg intézményekben, a járóbeteg szakellátásban, a szociális szférában, egyes élelmiszeripari cégeknél, a legtöbb wellness- és fitnesz központban, emellett gyógyszállodákban, a vendéglátásban, a kutatás területén, az oktatásban, és gyakran találkozhatunk velük a magánpraxisban is. Munkájuk így igen szerteágazó és sokrétű ismeretet, folyamatos önképzést igényel.
A dietetikusok többsége abban a szakterületben mélyed el alaposabban, amelyikkel foglalkozik. Ma már külön képzés keretében (a Testnevelési Egyetemen vagy a Pécsi Tudományegyetemen) a sport-specifikus táplálkozással is megismerkedhetnek a dietetikusok, akik így él-, verseny-, szabadidő sportolóknak is adhatnak személyre és a sportágra szabott táplálkozási tanácsot.
Ki a táplálkozástudományi szakember?
A táplálkozástudományi mesterképzési szak egy négy féléves, MSc-képzés, amelyet nem csak dietetikus alapvégzettséggel lehet elvégezni. Bár ez a képzés elősegíti, előkészíti a doktori tanulmányok megkezdését a BSc képzésben végzett dietetikusok számára is. A nem dietetikus alapvégzettségű táplálkozástudományi szakemberek kompetenciája a két képzés közti különbözőség miatt nem terjed ki a betegellátásra, a beteg egyének részére így ők nem adhatnak táplálkozási tanácsot, de a megelőzésben, az egészséges egyének edukációjában, valamint kutatásban, élelmiszeripari termelésben, termékfejlesztésben (többek között) részt vehetnek.
Ki lehet táplálkozási tanácsadó?
Lényegében bárki, aki magát annak vallja, mivel ez a terület nincs konkrétan leszabályozva. Így akár néhány napos, hetes, hónapos képzés keretében is elérhetők az olyan kurzusok, tanfolyamok, amelyek nem számítanak felsőfokú végzettségnek, így nem adnak szakmailag komolyan vehető oklevet sem (még akkor sem, ha azt a képzési helyek annak hívják), de az itt megszerzett tudás sem egyenértékű a dietetikusképzéssel, sőt. A gondot és problémát így ezek a gomba módra szaporodó képzések adják, amelyeket egészségügyi alapvégzettség nélkül tulajdonképpen tényleg bárki elvégezhet. Ez egyben kockázatot is jelent, mivel a helytelen, szakmailag nem kellően megalapozott, rapid módon, felszínesen elsajátított tudásra alapozó táplálkozási tanácsok akár egészségkárosodást is okozhatnak, jó esetben csak sablonszerűek és nem hatásosak. A másik veszélyforrást az jelenti, hogy mivel ezekhez a képzésekhez nem szükséges szakmai működési engedély kiváltása és annak 5 évente történő megújítása, így az említett törvények, rendeletek sem érvényesek az ilyen tanácsadókra. Vagyis nem kötelesek rendszeresen továbbképzésekre járni, hogy tudások megújítsák, fejlesszék a táplálkozástudomány folyamatos fejlődésének megfelelően.
Nem mindenki dietetikus, aki annak tűnik
Azt javasoljuk, hogy mielőtt bárki táplálkozási témában szakembert keresne, járjon utána vagy akár kérdezzen is rá a kiszemelt szakértő végzettségére, a saját egészsége érdekében. Táplálkozási kérdésekben a felsőfokú végzettséggel rendelkező dietetikusokat keressük!
Schmidt Judit dietetikus (Youteefool)
2023.06.05
Források:
https://mdosz.hu/szovetsegunkrol/
Kapcsolódó olvasnivalók: