Vakáció, buli-, fesztiválszezon egészségtudatosan

Természetes, hogy nyáron az étkezési szokásaink is kicsit megváltoznak: kiszakadunk a megszokott kerékvágásból, lazábban vesszük az addigi napirendet is. Hogyan lehet mégis úgy alakítani az étrendet, hogy az egészségünk se lássa kárát hosszabb távon?

A nyaralás alatt is kerüljük a felesleges diétákat!

A nyaralás legyen valóban kikapcsolódás, s ha nem szükséges valamely orvosilag indokolt okból különleges diétát tartanunk, akkor boldogan átadhatjuk magunkat a gasztronómiai örömöknek is. A szélsőségeket kerülve. Elvégre az étkezés nem csak az energia-, és tápanyagfelvételt szolgálja, hanem fontos szerepe van többek között a társas viszonyaink ápolásában és az érzelmeink szabályozásában is. Természetesen megfelelő keretek között. A felesleges divatdiéták csak rossz érzést kelthetnek, mivel kimaradhatunk a közös élményekből is miattuk, ha csak salátát eszünk és szorongunk a hízástól való félelem miatt.

Törekedjünk arra, hogy akkor és azért együnk, amikor biológiailag az szükséges, s valóban éhesek vagyunk! De emellett azért belefér, hogy időnként olyankor is, amikor jólesik, s éppen ünneplünk, nyaralunk. Ezek a ritkább pillanatok az életben. Nem érdemes túl szigorúan lenni magunkkal, mert ez idővel visszaüthet, testileg és lelkileg is. Bizonyos ételeket eleve csak ilyenkor eszünk, mert ekkor aktuálisak, elérhetők, így nem kell teljesen lemondani róluk.

Amire érdemes odafigyelni:

  • A mértékletes fogyasztást ilyenkor is jó szem előtt tartani, hogy a gyomrunk, emésztőrendszerünk is bírja az esetleges kilengéseket.
  • Különös figyelmet fordítsunk a meleg miatt az élelmiszerbiztonságra, -higiéniára!
  • Ismert, diagnosztizált táplálékallergia, -intolerancia esetén kerüljük az allergént és a panaszt okozó összetevőt tartalmazó élelmiszereket, ételeket, italokat! A nyaralás kiütés, hasmenés, viszketés, fulladás nélkül az igazi, nem éri meg kockáztatni.

Ha van lehetőségünk választani…

Egy strandon sokszor korlátozott a választék, ezért nem mindig tudunk olyan ételt választani, ami jobban megfeleltethető például az OKOSTÁNYÉR alapelveinek. De ha megoldható, hogy magunk készítsük és vigyük az elemózsiát (lehetőleg egy hűtőtáskában), akkor máris könnyebb dolgunk van.

Mivel a sok kicsi valóban sokra megy, egy-két nyaralás néhány kilogramm pluszt is jelenthet. Ezt egyrészt érdemes eleve „bekalkulálni” és nem ezen aggódni, másrészt valamelyest lehet ezt csökkenteni is, ha odafigyelünk néhány dologra. Lássuk a lehetőségeket!

  • Street foodok – A főtt kukorica nemcsak finom, de rostdús is, így bátran dönthetünk emellett. Ha a nátriumszegény étrend a cél, akkor ne sózzuk meg pluszban! A hamburger mellé választhatunk salátát köretként, így lényegében egy komplett és laktató étkezést kapunk. A lángos nélkül nehéz elképzelni a strandolást, de ezt is kérhetjük már néhány helyen gyerek adagban, azzal is bőven jól fogunk lakni. Vagy felezhetünk a párunkkal is, s így nem dőlünk ki annyira a kajakóma miatt.
  • Édességek – Ha a fagylalt, jégkrém, palacsinta, gofri a gyengénk, ezeket is beépíthetjük a napi menübe. Persze ilyenkor a tízórai, uzsonna már ki is maradhat, hiszen ezek a desszertek helyettesítik ilyenkor a köztes étkezéseket. A friss, szezonális gyümölccsel készült változatokat jobb előnyben részesíteni. Vagy akár egy adag gyümölcs, gyümölcssaláta, natúr joghurtból készült „házi” fagylalt is lehet a desszert.
  • Üdítők, alkohol – A cukrozott limonádé és a sörök, koktélok gyakori fogyasztása jelentősen, bár szinte észrevétlenül növeli a napi cukorfogyasztásunkat, így ezekkel érdemes óvatosan bánni. Ha tehetjük, keressük vagy készítsük el a cukormentes verziót, sörből pedig a nem ízesített fajtákat kortyoljuk inkább! A nagy melegben hamarabb a fejünkbe szállhat az alkohol, emiatt is minden pohár után igyunk meg egy, de inkább két pohár sima vizet, hogy hidratáljuk a testünket és megelőzzük/enyhítsük a másnapos tüneteket.

A cél, hogy jól érezzük magunkat a nyaralás, fesztivál alatt, ne sanyargassuk magunkat, de vegyük figyelembe a testünk jelzéseit és határait is.

Tartalmas kikapcsolódást!

Schmidt Judit dietetikus (Youteefool)

2023.07.04

Kapcsolódó olvasnivalók:

Share This